Mióta először hallottam erről a dokumentumfilmről azon gondolkodom, hogy írok róla. Pár hete került a középpontba a Seaspiracy - A fenntartható halászat valódi arca című dokumentumfilm. Gyakorlatilag napok leforgása alatt lett a legnépszerűbb film a Netflixen. Vajon létezik olyan, hogy fenntartható halászat? Erre próbál válaszolni.

Emlékszem gyermekként volt egy előfizetésünk, amiért minden hónapban jött egy csomag a National Geographic -tól mindenféle aprósággal és egy videokazettával "Igazi vadon élő állatok" címmel. Ez egy természetfilm sorozat volt gyerekeknek és én imádtam minden részét, de a legjobban a vízi élővilágról szólókat szerettem nézni. Elvarázsolt a kék víz, a vízben élő állatok sokszínűsége és szépsége, és minden csoda, ami a felszín alatt van. Minden vágyam, hogy láthassak delfineket, persze szabadon úszkálva a természetes közegükben. Eddig még sose volt szerencsém hozzá. 

Hetekkel ezelőtt szembe jött velem egy dokumentumfilm címe: Seaspiracy - A fenntartható halászat valódi arca. Mindenhol ezt láttam: újságcímek, blogbejegyzések, facebook és instagram posztok, még a kommentek között is sokszor lehetett olvasni, hogy mindenképp nézze meg, aki teheti. Ilyenkor az embert egyből elfogja a kíváncsiság, hogy mi is lehet ez, így én is elkezdtem olvasni a cikkeket, a bejegyzéseket és mindenhol csak azt láttam, hogy sokkoló.

Hetekig készültem rá, hogy megnézem, egyszerűen sose jutottam el odáig, hogy bekapcsoljam, aztán múlt pénteken úgy voltam vele, ma mindenképp! Mikor a kisfiam elaludt ebéd után el is indítottam, de 15 percet voltam képes végignézni, úgyhogy este altatás után újra nekifutottam. Végignéztem. Nagyon informatív és igen, sokkoló.

Miután megnéztem sokáig a látottak hatása alatt voltam. Majd még többet olvastam a témában, véleményeket, adatokat és személyes élményeket a filmmel kapcsolatban: sokan írták, hogy a film hatására úgy döntöttek nem esznek több tengeri élelmet. Persze ezt betartani, főleg ha valaki él-hal ezekért az ételekért, gondolom nehezebb, de szerencsére nekem ezzel nem lesz gondom, mert egyáltalán nem szeretem a halakat és semmit, ami a vízben él.

Kezdjük a címmel: fenntartható halászat. Mit jelent ez pontosan? A fenntartható, mint fogalom: "(...) Kielégíti a jelen szükségletei anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket." Így szerepelt az ENSZ 1987-es Brundtland jelentésében. Legjobban pedig úgy lehet megérteni, ha egy példán keresztül próbáljuk: így ha valaki több fát vág ki, mint amennyi nő - akkor az nem fenntartható, ha valaki több halat fog ki, mint amennyi hal van és lesz - akkor az nem fenntartható. De ez a fogalom nehezen megfogható és magyarázható. Ez a filmben is kiderül. 

Az talán nyílt titok, hogy az óceánokban, mennyi szemét, többségében műanyag van, erre mindenhol felhívják a figyelmet. Ne vegyél műanyag palackos vizet, ne használsz műanyag szívószálat, ne használj nylonzacskót, hiszen ezek nagyon károsak a Földre. Ezek lebomlási ideje akár 1000 év is lehet! Arról viszont nem igen esik szó, hogy a halászat mennyire káros a vízi élővilágra. Mint ahogy arról sem, hogy a létrejött szemétszigetek mekkora részét képezik műanyagok és mekkora részét halászhálók. Ezeknek a hálóknak a lebomlási idejét 600 évre becsülik. Ezekről is van szó a filmben, és igen érdekes összefüggéseket mutatnak be. Persze, ha utólag belegondol az ember teljesen logikus, csak épp nem szoktunk belegondolni, mi hogyan és milyen áron jut el a végső fogyasztóig. 

A Seaspiracy eredeti célja is az volt, hogy bemutatja, mennyi műanyag van az óceánokban és tengerekben, hova vezetett a Föld lakóinak féktelen műanyag használata. Számos esetet mutat be, ahol a híradók partra vetett bálnákról szólnak és kiderül: a műanyagba "fulladtak bele". Innen indul, majd eljut egy sokkal súlyosabb problémáig. 

Beszélnek benne a tonhal halászatról, bálnák és delfinek értelmetlen haláláról, érdekkapcsolatokról. Arról, hogy az a sok mikroműanyag, ami a vizekben úszkál, mind az itt élő élőlényekben koncentrálódik. Az a rengeteg ipari szennyezés, mind a halakban köt ki. Így azért az, hogy a hal egészséges igencsak megkérdőjelezhető. Az, hogy mi van a dobozokon is sokszor megtévesztő.

Számos törvényt és szabályt vezettek be a halászatra, mint iparágra, de ezek ellenőrzése megoldhatatlan. Hiába is vannak, nincs, aki betartassa őket. Erről is és sok más olyan problémáról is szó van benne, ami megoldásra vár. A tengeri halak fogyasztása annyira ősi eredetű, hogy nem lehet megszüntetni egy csettintéssel, és mivel van olyan hely a Földön, ahol ez az fő élelem nem is lenne okos dolog, de itt is fontos lenne a mértékletesség, mert el sem tudjuk képzelni, a vizeink kizsákmányolása hova vezethet. A természet annyira elképesztően van megalkotva és minden mindennel összefügg. 

"A világ olyan komplikált és érzékeny, mint egy pókháló: ha megérinted valahol, az összes fonal megremeg. És mi nem egyszerűen megfogjuk a hálót: hatalmas lyukakat szakítunk rajta. (..)" (Gerald Durrell)

A Netflix dokumentumfilmje annyira informatív, sokkoló és érdekes, hogy lehetne írni erről még hosszú-hosszú oldalakat, lehetne boncolgatni a témát, ilyen-olyan szemszögből, de egy szó, mint száz: mindenképp érdemes megnézni. Nem csak azért, mert rengeteg érdekességet tudhatsz meg az óceánok élővilágáról és "működéséről", hanem mert fontos az is, hogy fejlődjön a tudatosságunk. Tudjuk, hogy ami épp a tányérunkon landol, milyen áron kerül oda. 

Mint említettem, a dokumentumfilm megnézése után is olvasgattam a témában, így olyan kritikákat is találtam, hogy a film több részen pontatlan és téves adatokat közöl, sokan nem értenek vele egyet. Nem vagyok szakértő, nem keresgéltem az adatok pontossága után, mert igen, fontos, persze, de a mondandóján nem változtat: változtatni kell a szokásainkon, hogy az a csoda hely, ahol élünk, még sokáig élhető legyen, hogy az óceánjainkban és tengereinkben az a sok szépség, ami van és aminek egyes részeiről még talán nem is tudunk, ne tűnjön el idő előtt.

Mi döntünk!

Kép: Pinterest